Pihenés és szórakozás egy virágos városban


Mágocs Város Önkormányzata 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott a TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 kódszámú „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt megvalósítására. A projektet Mágocs Város Önkormányzata konzorciumi partnerségben valósítja meg a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatallal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel.
A pályázat a település leromlott területeinek rehabilitációját és az ott élők felzárkóztatását kívánja elősegíteni.

A mintegy másfél éve tartó munkák során az “Élhetőbb lakókörnyezetünkért Mágocson” című projekt párhuzamosan haladt a “Közösen élhetőbb lakókörnyezetünkért, mindennapjainkért Mágocson” című projekttel. A közösségi programok és a beruházási, felújítási helyszínek rendre kiegészítették egymást, és a város számára sok pozitív élményt adtak.

A projektek megvalósulása új szintre lépett azzal, hogy 2019. augusztus végén megtörtént a Közösségi Tér – a legnagyobb, leglátványosabb, a legtöbb helyi lakos által használható park, sétányok, szabadtéri programokhoz alkalmas terület – műszaki átadása.

A lakosság számára a legfontosabb az, hogy a város apraja-nagyja már élvezheti a tér adta szórakozási, pihenési lehetőségeket, a családok, baráti társaságok tartalmas időt tölthetnek itt együtt.

E projekthez kapcsolódó beruházási elem volt a Könyvtár előtti járdaszakasz és a támfal megépítése is. Ez jelen állapotban a város egyik dísze lett, a támfal virágosítását közfoglalkoztatottak segítségével elvégezték, több mint 100 növény került beültetésre.

Az “Élhetőbb lakókörnyezetünkért Mágocson” című projekt jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Mágocs Baranya megye legrendezettebb, legvirágosabb települései között legyen számon tartva.

 

Skip to content